Címkék listája

A játék NEM pótolja az emberi kapcsolatokat!

Az utóbbi időben egyre többször tapasztalom a környezetemben élőkön, hogy ha valaminek örülnek, ha valami problémájuk van, vagy ha bármi történik velük, akkor inkább a számítógépes játékokhoz nyúlnak, holott ez nem mindig volt így. Régen ilyen esetben a barátok jelentették a segítséget.

Rendszeresen használom azt a kifejezést hogy hanyatló társadalmunk. Jó okkal szoktam használni. Manapság az emberek és az emberi kapcsolatok teljesen megváltoztak, és egyre inkább kezdenek rossz irányba haladni a dolgok.

Amit a játék nem old meg

Bizony igazi megoldást a játékok soha nem jelenthetnek semmilyen problémára. A programokkal nem lehet beszélgetni, nem adhatnak nekünk tanácsokat, és nem tudják átérezni a helyzetünket. Akkor mit is tudnak? Elterelni a figyelmünket a szóban forgó eseményekről, ami viszont semmit nem old meg. A problémák megmaradnak, csak max nem figyelünk oda rájuk, de tényleges megoldást nem jelent. A közvetlen emberi kommunikációt pótolni semmiképp nem tudja, mert a gép gondolkodása és célja egészen más mint az embereké. 

Elidegenülés

Erről a témáról már beszéltem egy korábbi bejegyzésemben is, azonban mivel ehhez a témához is köze van, így mindenképp szeretném megemlíteni ismét. A játékok elidegenítik az embereket. És egyre jobban és jobban. A számítógépes "valóság másolatok", életszimulátorok segít az embereknek abban, hogy az egész életüket a gépen éljék. Pontosabban az egyik életüket. De attól még a valóság egy létező dolog! Erről nem szabad megfeledkeznünk! Akár akarjuk, akár nem, van egy életünk, amit meg kellene próbálni az ismerőseinkkel együtt, felelősségtudatosan leélni.

Itt az ideje tehát hogy éljük az életünket, és ne csak elkerüljük a gondjainkat. Változni soha sem késő!

Ne maradj le semmiről!

Ajánlott bejegyzések

1 megjegyzés :

A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.

A bejegyzés eredeti verzióját megtalálod az Edemmester Gamer Blogon az alábbi linken:



A bejegyzés nyomtatott formában való birtoklása nem jogosít fel annak sajátodként való feltüntetésére, vagy avval való visszaélésre.