Sok magyar felhasználónak a neve a facebookon rosszul van beállítva, és úgy jelenik meg, mint pl. Béla Minta, azaz a vezetéknév kerül hátra. A magyar neveknél ez fordítva szokás, ebben a bejegyzésben bemutatom tehát, hogy miképp állítható be a név helyesen.
Először az oldal tetején az az értesítések, üzenetek, stb. mellett jobb oldalon kattintsunk a kis lefelé mutató háromszögre.
Ekkor egy a képen láthatóhoz hasonló kis menüt fogunk látni. Ebben kattintsunk a Beállításokra (viszonylag alul található). Ez a menü persze nektek kicsit más lehet, attól függően, hogy használjátok-e pl. hirdetésre a facebookot, valamint hogy vannak-e oldalak ahol jogosultásgokkal rendelkeztek, de a Beállítások menüpont mindenkinél itt lesz.
Ezt követően az alábbi képernyőt fogjuk látni:
Itt klikkeljünk a Név sor végén található Szerkesztés gombra. Ekkor ki fog nyílni ez a szekció, nagyjából így:
Itt adjuk meg a vezetéknevünket, a keresztnevünket, majd alatta a megjelenésnél a listából válasszuk ki azt, amelyiknél a vezetéknevünk szerepel elöl. Ez után adjuk meg a jelszavunkat, mentsük el, és máris megfelelően fog megjelenni a nevünk a facebookon.
Ne maradj le semmiről!
Ekkor egy a képen láthatóhoz hasonló kis menüt fogunk látni. Ebben kattintsunk a Beállításokra (viszonylag alul található). Ez a menü persze nektek kicsit más lehet, attól függően, hogy használjátok-e pl. hirdetésre a facebookot, valamint hogy vannak-e oldalak ahol jogosultásgokkal rendelkeztek, de a Beállítások menüpont mindenkinél itt lesz.
Ezt követően az alábbi képernyőt fogjuk látni:
Itt adjuk meg a vezetéknevünket, a keresztnevünket, majd alatta a megjelenésnél a listából válasszuk ki azt, amelyiknél a vezetéknevünk szerepel elöl. Ez után adjuk meg a jelszavunkat, mentsük el, és máris megfelelően fog megjelenni a nevünk a facebookon.
Ne maradj le semmiről!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.