Ha blogot nyitunk, általában igyekszünk annak megjelenését a saját stílusunkhoz és érdeklődésünkhöz igazítani, amelyben komoly segítségünkre lehet a Blogger sablonszerkesztője. Gyakran azonban azt tapasztalhatjuk, hogy ez önmagában kevés, akadnak azért olyan dolgok, amiket így sem tudunk teljesen kikupálni, azonban ne aggódjunk, semmi sincs veszve! Ha eddig az egyedi formátumú szövegdobozokat hiányoltuk, akkor elkészült a megoldás, a korábbról már ismerős szövegdoboz generátorunk újabb verziójának formájában.
Hogy mik is változtak? A korábbi kaotikus felület mostanra egyszerűvé és letisztulttá vált, néhány opciót az átláthatóság elősegítése érdekében áthelyeztünk, és lehetővé tettük a visszalépést, ezáltal ha az előnézeten valami nem tetszik, aakkor még finomíthatunk a dobozunkon. Bekerült pár új tartalmi elem és formázási lehetőség, valamint mostantól lehetőség nyílik a legutóbbi néhány szövegdobozunk egyszerű lemásolására, így nem kell mindig mindent előről kezdeni. A dobozok külsőjének már csak a fantáziánk szabhat határt! Vágj bele a designolásba, majd mutasd meg a munkádat nekünk is a kommenteknél!
Ha pedig szeretnéd, hogy a te látogatóid is könnyedén készíthessenek szép szövegdobozokat, vagy szeretnél velük általad, itt a generátorban elkészített dobozokat sablonként megosztani, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, és megbeszéljük a részleteket. :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.