Címkék listája

50. poszt, valamint pár jelenet a minecraft-os életemből

Bizony eljött ez az idő is, itt az 50. blogposztom. Most pedig íme néhány kép amiket a minecraftos játszogatásaim során készültek. Persze sokkal több dolgot is lekaptam, és lehet hogy majd néha ezeket is ki fogom tenni, de most érjük be ennyivel.



Még tisztán emlékszem erre a gépre. Mint ha tegnap építettem volna. Pár redstone csodákra képes. Ez a  "trade gép" az egyik kedvenc alkotásom. És még a használata is egyszerű. Erről még írni fogok egy külön posztot az tuti.

Hát bizony. Ha nem lett volna map restart ezen a szerveren, akkor talán ma is ebben a szép váramban élhetnék, amit puszta kézzel húztam fel szinte pillanatok alatt, és minden nyersanyagot én bányásztam hozzá teljesen egyedül. De a map restart-nak hála mostanra csak néhány kép és egy kedves emlék maradt belőle.
És persze ezen élményemről is mindenképpen kellett ide egy kép.  Egy kis nosztalgia mindenkinek  jólesik néha. Kb. egy fél éve készült a kép, ugyanis a netről szerencsére sikerült letöltenem egy MC 1.0.5_01-et. Ez a világ még teljesen más mint egy mai minecraft világ. Szerintem se nem jobb, se nem rosszabb. Egyszerűen teljesen más érzés. Persze ezt tapasztalni kell. 
 Noss, mostanra ennyi lenne. Nagyon sok képem lenne amit még be szeretnék mutatni nektek, de kell valami későbbre is. ;) Jó szórakozást!

Ajánlott bejegyzések

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.

A bejegyzés eredeti verzióját megtalálod az Edemmester Gamer Blogon az alábbi linken:



A bejegyzés nyomtatott formában való birtoklása nem jogosít fel annak sajátodként való feltüntetésére, vagy avval való visszaélésre.