Címkék listája

Nem mindig érdemes fizetni a reklámért

Erről a dologról már volt egyszer szó, méghozzá nem is annyira régen, egy blogmarketinges bejegyzésben, amiben többek között a közösség erejét is emlegettem. Ezen felül is vannak bőven megoldások, amikért sok esetben nem kell a pénztárcánkba nyúlnunk.

Alapvetően a marketing oktatások nagyobbik része (persze tisztelet a kivételnek) csak arról szól, hogy hogyan lehetünk sikeresek vagy híresek olcsón. Azt már sajnos el szokták felejteni említeni azt, hogy miképp lehetünk népszerűek ingyen. Ez a bejegyzés kicsit más fajta lesz mint a többi, kicsit ilyen kulcsszavak köré próbálom meg felépíteni a mondandómat, kicsit listaszerűen.

KÖZÖSSÉG - A pozitív vélemény csodákra képes. Ez az egyik legerősebb terjesztő eszköz, mert ez az ami a legnagyobb erővel tud hatni más személyekre.
CSERE - A bannercsere és linkcsere szolgáltatásokból is kijöhet jól az ember, de ezeket csak ésszel alkalmazzuk! Ne essünk túlzásokba, és egy bannercsere esetén például próbáljunk igényesen megtervezett, figyelemfelkeltő, de nem zavaró bannert használni.
KAPCSOLATOK - Ha jó viszonyban vagyunk a hasonló témájú oldalak tulajdonosaival, akkor az kicsit megváltoztatja a versengéshez való hozzáállásunkat. A közösségi oldalakon a kapcsolattartást is reklámmá kovácsolhatjuk. Egyszerű a dolog: a kérdésünket ne privát üzenetben tegyük fel, hanem publikusan, az üzenőfalon, ahol bárki látja.
ÖSSZEGYŰJTÉS - Minél több helyről próbáljunk látogatókat szerezni a honlapunknak. A közösségi oldalakról, a való életből, mindenhonnan.
EGYEDISÉG - Ha olyat alkotunk, amilyet más még nem csinált, akkor nem kell senkit leelőznünk. Ez egy óriási előny.

Ezek azok a szavak, amikkel a legjobban leírhatóak a fontosabb technikák. Persze számtalan más dolog is közrejátszik a híressé válásban, de ezek azok a dolgok, amikre mindenképpen fokozott figyelmet kell fordítanunk.

Ne maradj le semmiről!

Ajánlott bejegyzések

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.

A bejegyzés eredeti verzióját megtalálod az Edemmester Gamer Blogon az alábbi linken:



A bejegyzés nyomtatott formában való birtoklása nem jogosít fel annak sajátodként való feltüntetésére, vagy avval való visszaélésre.