Meg kell hagyni, hogy az összkép elég érdekes. Ebben a bejegyzésben NEM lesznek benne a konkrét eredmények, csak egy rövid áttekintés, ugyanis az eredményes bejegyzéssel még várom a szerkesztőség szavait, de néhány napon belül az is megérkezik.
A sejtésem beigazolódott. A fiúk és a lányok egészen mást gondolnak sok dolog tekintetében. A fiúk kérdéssora a lányokról alkotott véleményükre vonatkozott, a lányok kérdéssora pedig a sminkelésre, öltözködésre, és arra, hogy szerintük a fiúk mit tartanak fontosnak róluk. Ez utóbbi kategória az, amiben a legjobban összehasonlítható a két nem eredménye.
Érdekes az, hogy a lányok jelentősen nagyobb szerepet tulajdonítanak bizonyos külsőjükkel kapcsolatos dolgoknak, mint a fiúk. Az a probléma azért mondjuk fennáll, hogy eléggé csúnya a fiú-lány aránya a kitöltőknek, ugyanis többször annyi lány kitöltés érkezett. A teljes eredmények is jönnek pár napon belül, de azért pár összefoglaló szó:
Kitöltők: 38
Fiúk: 11
Lányok: 27
Kért email értesítések: 12
Ebből hírlevélre is feliratkozott: 4
Hát ettől nem lettünk okosabbak, mi? De ez nem is gond, hisz pár napon belül úgyis mindenre fény derül. Addig mondjátok el, hogy mit gondoltok ti! Szerintetek mi lett az eredmény?
Ne maradj le semmiről!

Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.