Címkék listája

Üdvözlünk az Apple világában

Rendszeresen felmerülő kérdés, hogy az apple, vagy az android/windows/stb. termékeket célszerű preferálni, melyik mivel tud többet, vagy esetleg kevesebbet. Ez a bejegyzés nem állásfoglalási céllal készül, mindössze tényeket ír le.

Hardver

Az Apple eszközei alapvetően azért szerintem meglehetősen jó belső adottságokkal rendelkezik. Ha a készülékek megfelelnek az általuk leírtaknak, akkor azért elég erős eszközöket kapunk a kezünkbe. Persze felmerülnek a kérdések, hogy oké hogy jó a hardver, de mennyire tartós, és ezen a ponton azért sebezhetőnek tűnik a dolog, rendszeresen hallom az ismerősöktől, hogy azért csak-csak elromlanak azok a híres Apple kütyük, és néha elég érdekes dolgokat produkálnak, de erről majd pár ponttal később.

Szoftver

A cég eszközeit a saját op.rendszerükkel kapjuk. Ez a rendszer mostanra valóban egész használható, és egyértelmű, hogy számtalan előnye van a többi jelenleg ismert rendszerrel szemben. Alapvetően a biztonságra is eléggé rámennek, azonban ez magával ránt egy bezártságot, ezért is van, hogy bizonyos több milliós látogatói táborral rendelkező honlapok iphoneos alkalmazásai is csak jailbreak után hajlandóak működni az eszközünkön, de ha a készülék legfőbb biztonságot adó biztonsági rendszerét áttörjük, akkor meg tulajdonképp minek is van? Az is igaz lehet, hogy a fel nem tört rendszer a maga zártságával együtt alapvetően védett a támadó szoftverek ellen, azonban az is tény, hogy a rendellenes működéshez az Apple eszközeinek még támadó szoftverekre sincs szükségük.

Megbízható forrásból

Az ismerősi körömben sokan rendelkeznek valamilyen Apple kütyüvel, a legtöbben iPhone-nal, így azért hallok ezt-azt a "csodaeszközökről". Az a névjegyzék csak-csak eltűnik néha pár napra nyom nélkül majd előkerül a semmiből, azok az SMS-ek csak elvesznek az éterben néha-néha ha nem indítjuk újra eleget a készüléket, szóval azért megvannak a hátrányai. Persze mondhatjátok hogy egy számítógépet is célszerű újraindítani rendszeresen. Ez így van, és egy mai telefon valóban tulajdonképp egy számítógép, de azért mégis... ez egy telefon. Meg ha egy laptopot nem indítok újra fél évig akkor oké, lassul, felhalmozódnak esetleg a rendszerfrissítések, stb. de a megbízhatósága ettől még nem fog megszűnni, nem nyeli el a leveleinket, nem tűnnek el az adataink, stb.

Hibák minden rendszerben vannak

Ez így van. Az Android is hemzseg a hibáktól, a Windows is hemzseg a hibáktól, ez így van, és ezen nincs is mit tagadni, már csak egy utolsó kérdés maradt. Hasonlítsuk össze. Az Androidban is vannak hibák, és az iPhone-ban is. Az Android is futhat egy olyan hardveren mint az iPhone, ráadásul sokan eleve ki sem használják a készülékük erejét, szóval ez még sok esetben felesleges is. Az Android egy nyitott, bár ezáltal kevésbé biztonságos rendszer. Az iOS zártabb, ám biztonságosabb, persze amíg át nem törjük ezt a biztonsági rendszert. Vannak designos androidos mobilok is, ráadásul többféle külsővel és belsővel is kapható. Akkor egészen pontosan miért is kerül annyiba az iPhone? Mert van az elején egy divatot teremtő i betű.

A bejegyzésről

Evvel a poszttal nem célom hogy bárkit rávegyek az Apple, vagy épp az Android rendszer használatára. Ez a bejegyzés tényeket ír le, mindenkinek a saját döntése hogy melyik rendszert használja. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is bőven, számtalan olyan is, ami nem szerepel ebben a bejegyzésben.


Ne maradj le semmiről!

Ajánlott bejegyzések

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.

A bejegyzés eredeti verzióját megtalálod az Edemmester Gamer Blogon az alábbi linken:



A bejegyzés nyomtatott formában való birtoklása nem jogosít fel annak sajátodként való feltüntetésére, vagy avval való visszaélésre.