Üdvözlök minden kedves olvasót!
Én Skysrác vagyok a blog új szerkesztője. Rólam csak annyit kell tudni, hogy Budapesten élek és az ELTE Trefort Ágoston 6 osztályos gimnázium tanulója vagyok. Ez az első bejegyzésem, és mindenek előtt szeretném felhívni figyelmét az olvasóknak arra, hogy az, amiről én írok az az én véleményem, illetve hivatalos források véleménye, és nem kötelezek senkit sem arra, hogy higgyen nekem, vagy egyet értsen a velem az adott témával kapcsolatban. Tehát első bejegyzésem témája, ahogy a címben is olvasható: a videojátékok káros, illetve hasznos hatásai. Általában a szülők nagy része csak a videojátékok káros hatásairól beszél, úgyhogy rögtön ezeknek a felsorolásával kezdeném. Először is ha túl sokat játszol számítógépen, vagy konzolokon, könnyen azoknak a rabjává, tehát függőjévé válsz és nem tudsz másra koncentrálni, csak a játékra és nem végzed el a munkád házidat stb.. Emellett pedig a képernyő előtt eltöltött idő alatt jelentősen sokat romlik a látásod. Ezek után jöhet a videojátékok haszna is amit a szülők kevésbé említenek és szerintem ez hiba. Vannak olyan játékok amelyek igazán történelemhűek pl.: Assassin's Creed, Call of Duty. Ezek által rengeteg új, érdekes információt tanulhat meg az ember a történelem nagyjairól (és nem mellesleg nekem már szereztek pár ötöst ezek az infók). Játék után pedig egy kicsit kedvet is kaphat az ember, hogy utánanézzen a játékban szereplő történelmi hősnek, persze ez nem mindenkire igaz. A legfontosabb pedig az, hogy az idegen nyelvű játékokkal kiválóan fejleszthetjük nyelvtudásunkat (Például édesapám angol és német tudása is sokat fejlődött ezáltal, amikor olyan idős volt mint én, mert hol találkozhatott volna olyan fogalmakkal, mint például a Metallurgy és Invention ha nem a Civilization játsszása során?) És szerintem kevés ember utasítana el egy kis gépezést mondjuk suli után, tehát a videojátékozással könnyen kikapcsolhatjuk magunkat egy fárasztó nap után. A lényeg tehát az hogy alapvetően jó a videojátékozás és akár még tanulhatunk is belőle, viszont nem szabad elfeledkeznünk a hátrányairól sem!

Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.