Címkék listája

Tanévnyitó 2014-2015 #2., vagy inkább 0

A cím nem véletlen az, ami, ugyanis ma délelőtt amikor beértünk a gimnáziumba, valami egészen érdekes fogadott... Az évnyitónk elmaradt. Az esős idő miatt nem lehetett az udvarra kiküldeni az egész iskolát, és mivel a hangszórók néhány teremben nem működnek, így a vezetőség döntése alapján nem volt évnyitó.

A mindenki által ismert mondatot tehát az osztályfőnökünk közvetítette, majd bele is vágtunk a mindenféle megbeszélni valóinkba, mert persze az azért akadt, és szerintem minden más iskolában is van mit megtárgyalni az év első napján.

Persze mivel ez már a második évem ebben a suliban, így nem ért semmi meglepetés, minden épp olyan, mint tavaly ilyenkor, eltekintve attól, hogy már jobban ismerjük egymást. Remélem, hogy az idei tanévünk még a tavalyinál is sikeresebb és élményekben gazdagabb lesz, és kívánom ugyanezt minden kedves iskolás olvasónknak is.

Az államilag meghatározott szünetek elosztása mondjuk szerintem kicsit érdekes, de erről teljesen felesleges prédikálnom, hisz gondolom minden diák hallott már erről, de azért az iskolánk igyekszik a nevelés nélküli munkanapok megfelelő elosztásával kedvezni nekünk.

Nem is szaporítom a szót, mert nincs rá okom, szerkesztőségünk nevében minden diáknak sikerben és élményekben gazdag 2014-2015-ös tanévet kívánok!

Ne maradj le semmiről!

Ajánlott bejegyzések

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.

A bejegyzés eredeti verzióját megtalálod az Edemmester Gamer Blogon az alábbi linken:



A bejegyzés nyomtatott formában való birtoklása nem jogosít fel annak sajátodként való feltüntetésére, vagy avval való visszaélésre.