Mi, fiatalok, többnyire tömegközlekedéssel járunk, és azt hiszem ez így is van rendjén. Én személy szerint kifejezetten szeretem a buszok, villamosok, vonatok, trolik hangulatát, ahogy más munkába, vagy hazafelé tartó embertársammal együtt átszeljük a várost. Azonban be kell látnunk, hogy a közösségi közlekedésnek megvannak a maga kevésbé pozitív tulajdonságai is, ilyen pédául a várakozás a megállókban amíg meg nem érkezik a kiszemelt jármű. Azonban ha már van egy pár szabad percünk, miért ne töltsük el hasznosan?
Úgy gondolom, hogy a művészet egy olyan sokszínű dolog, hogy mindenki talál benne legalább egy-két olyan irányzatot, ami érdekli, vagy amivel azonosulni tud. Szinte biztos vagyok benne, hogy te is kedvelsz legalább egy műfajt vagy művészt. Ha mégsem, akkor talán csak még nem lelted meg a hozzád illőt. No és művészeti érdeklődésen kívül van mégegy dolog, amilye sok embernek van. Igen, talált. Okostelefon! Miért ne kombináljuk hát a kettőt? Szerencsénkre már megtették! Így készült el a Google szabadidő hasznos eltöltésére kivállóan alkalmas appja, a Google Arts & Culture (keresd Google Playen vagy az AppStore-ban).
Mindenek előtt fontos leszögezni, hogy az alkalmazás elsősörban angolul beszél, magyarul inkább csak címeket, kategórianeveket tud. Ugyan bele van integrálva a google fordító, így megpróbálkozhattok a cikkek magyar nyelvű olvasásával is, de még ha nagyjából érthető is, azért nem feltétlen adja azt az élményt, amit az eredeti szöveg. Persze maguk a műalkotások ettől még változatlanul eredetiek maradnak.
Az app alapvetően egész sokrétű, de ha már a témánk a buszmegállóban ácsorgás, kezdjünk erről megközelíteni a dolgot. Amint megnyitjuk az alkalmazást, a főoldalra jutunk, ahol máris csemegézhetünk a friss ropogós művészeti témájú cikkekből. Akadnak itt festészettel, építészettel, képeslapokkal, műtárgyakkal, de akár kultúrával foglalkozó cikkek is, amelyek nem csak a szabadidőnk eltöltésére kiválóak, de remek gondolatébresztők, illetve segítenek megízlelni a múltunk egy-egy apró darabkáját.
Azonban nem csak cikkek, és az azokat összefogó témák laknak a Google kevésbé ismert alkalmazásában. Lapul itt valami egészen más is. A világ számtalan múzeuma ugyanis egészében, vagy részben meglátogatható virtuálisan is a Google Street View segítségével. Egyes tárlatelemek megtekinthetőek képeken is, leírásokkal, ezáltal olyan helyszínekre is bepillantást nyerhetünk, ahová egyébként talán soha sem juthatunk el. Őszintén... gondoltad volna, hogy egy unalmas délelőttödön a villamoson ülve akár egy izraeli múzeum tárlatát is nézegetheted? Hát kell ennél több, hogy értelmet nyerjen a szabadidő?
Ha pedig kedved tartja összegyűjtögetni a kedvenc műtárgyaidat, csak szivecskézd be ami megtetszett, és már meg is találod őket a kedvenceid között. Ezekből később akár a saját gyűjteményeidet is létrehozhatod, amelyek lehetnek privátak, vagy nyilvánosak is, utóbbi esetben könnyedén megoszthatod őket a barátaiddal, diákjaiddal, kollégáiddal.
Az app forrásgyűjtögetéshez is kiválló lehet. Ha épp most készülsz művtöri beadandót írni, és elképzelésed sincs, hogy miént fogj hozzá, keresgélj alkotásokat amik relevánsak lehetnek, gyűjtögesd össze őket, és nézegesd meg akár többször is. Valami tuti eszedbe jut! És mielőtt megkérdeznéd, hogy "jó, de honnan találjak benne reneszánsz festményeket, ha azt sem tudom mi az", ne aggódj. Ő tudja. Pár érintés, és már előtted is a reneszánsz alkotások gyűjteménye, ahonnan kedvedre mazsolázhatsz.
Összességében tehát nem a buszra várakozás az egyetlen alkalom, amikor jól jöhet az Arts & Culture. Ha tehát akad nálad egy kis hely, ártani biztos nem fog. Remek forrás lehet dolgozatokhoz, kutatásokhoz, művelődéshez, vagy akár csak egy megoldás a szabadidőnk eltöltésére. Ha már a telefonunkat leskelődve éljük a mindennapjainkat, legalább lessünk rajta valami különlegeset, nemde? (az Arts & Culture egyébként elérhető a böngészőből is, klikk: https://www.google.com/culturalinstitute/beta/ )
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.