Címkék listája

Emlékszilánkok: Az elveszett videós

desperate-2048905_1920Ahogy elkezdjük felfedezni az internetet, hamar rájövünk, hogy a néhány nagyobb tartalomgyártó között bizony ott hemzseg megannyi apróbb, feltörekvő író, videós, zenész, stb., akik épp próbálnak talpon maradni a többiek között. Közülük persze csak néhányan maradnak akik hosszabb távon sem adják fel a próbálkozásaikat, a maradék rendszerint hamar lemorzsolódik. Róluk általában nem beszél senki… kivéve persze azt a néhányat, akik valakinek fontosak, vagy érdekesek voltak.

Már sok éve, hogy egy fiatal leány videója beszédtémává vállt számtalan internetes portálon. No nem feltétlen jó értelemben, sokkal inkább azért, mert az internet nem foglalkozik azzal, hogy valaki kicsi vagy nagy, ifjú kisiskolás vagy már egyetemista, a véleményeken és a közösség elvárásain általánosságban ez nem változtat. Alapvetően a videóval nem is feltétlen volt extra nagy probléma, bár tény, hogy nem feltétlen a legideálisabb körülmények közt készült, de tartalmilag mindössze annyi látszott rajta nagyon feltűnően, hogy a készítő bizonyára fiatal.

Amint szembejött velem, úgy éreztem, hogy ideje egy kicsit mélyebben is körülnézni. Vajon milyen videókat készíthet még? Nem kellett sokat kutatni, hogy ráleljek arra a bizonyos YouTube csatornára, ami az akkori trendeknek megfelelően többségében gameplay videókat, valamint néhány vlogot tatalmazott. Nem feltétlen voltak azok a szuper magas minőségű fajták, de alapvetően úgy érzem, hogy lapult bennük fejlődési lehetőség, függetlenül a közönség általános véleményétől.

Később aztán a helyzet további fordulatokat vett. Beszélgetni kezdtünk, de már nagyon érződött, hogy közeleg a búcsú ideje. A legtöbben, még ha később fel is fejlődhetnének, de idővel feladják a harcot a demotiváló környezettel, és kivonják magukat az online működésből. Vannak akik megpróbálják kétszer, talán háromszor. Vagy próbálják valamilyen módon levetkőzni, vagy letagadni a korábban őket ért attrocitásokat. De ezek a kísérletek általában végül kudarcba fullnak.

ballerina-2359709_1920Az ismétlődő nézeteltérések, lejárató jellegű internetes megjelenések, stb. végül ismét valaminek a végét jelentették. Egy újabb próbálkozó ifjú videóstól vettünk búcsút, ráadásul némileg komolyabban, mint ahogy azt megszoktuk. Nem csak az aktivitás szűnt meg csatornáján, de maga a csatorna is, és a legtöbb egyéb forrásból is sikerült leszedetnie a videóit, így mára szinte mindent felégetett maga mögött. Azt kell hogy mondjam, hogy megértem. Azóta én sem hallottam felőle.

Hogy elég erős-e a közösség ahhoz, hogy tönkretegyen embereket? Abszolút. Hogy mindenki ugyanúgy viseli-e ezeket a körülményeket? Természetesen nem. Vannak akik erősebbek és kitartóbbak, esetleg próbálnak kevesebb fogást hagyni magukon, vagy csak egyszerűen megtanulták elengedni azokat a dolgokat, amikkel nem érdemes foglalkozniuk. Erre ugyanis manapság általában szükség van, ha az ember tartalomgyártóként életbe akar maradni.

Szolgáljon hát ez a bejegyzés emlékül annak a valakinek, aki ha olvasóim közt van, most egész biztos hogy magára ismer. Annak a lánynak, aki egy vidéki városban, egy megyeszékhelyen úgy döntött, hogy megpróbálkozik a videózással ifjú kora ellenére, majd többszöri próbálkozás után végül a közösség lekezelő viselkedése nyomán végső búcsúra kényszerült. Kíváncsi vagyok, hogy hallunk-e még felőled valaha. Őszintén kíváncsi. Mindenesetre... ha itt vagy az olvasóink közt (ami egyébként nagyon meglepne), adj bátran életjelet.

Ti éltetek már meg hasonlót munkásságotok során? Vagy nektek is vannak esetleg hasonló, elveszett barátaitok? Meséljetek bátran a kommenteknél!

Ajánlott bejegyzések

1 megjegyzés :

  1. ,,Hogy elég erős-e a közösség ahhoz, hogy tönkretegyen embereket? Abszolút."
    Az a baj, hogy ugyanez a publikum képes lenne építeni is rombolás helyett, mégsem szán időt a kommentek és egyéb kritikák finomítására. Pedig egy negatívabb jellegű a mondatot bizony igen sokféleképpen át lehetne fogalmazni, hogy építő és ne pusztító jelleggel találjon célba..
    Sajnálom, hogy az említett, akkoriban még fiatal személy végül nem bírta a nyomást, bár ennek szerintem nem feltétlen az ember korához van köze.

    VálaszTörlés

A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.

A bejegyzés eredeti verzióját megtalálod az Edemmester Gamer Blogon az alábbi linken:



A bejegyzés nyomtatott formában való birtoklása nem jogosít fel annak sajátodként való feltüntetésére, vagy avval való visszaélésre.