Címkék listája

1D, Ernst Happel Stadion - Bécset is megjártuk

Nem vagyok egy koncertekre mászkálós ember, de néha mindenkinek megtetszenek dolgok, nagyjából ilyen indíttatásból is jutottam ki egy barátnőmmel Bécsbe, ahol az általunk kedvelt zenén kívül kiváló szervezésnek és színpadtechnikának is a szemtanúi lehettünk.

A stadion megközelítése kissé problémás volt, de persze a kocsisorok és embertömegek várhatóak voltak, végül csak sikerült célba érnünk, még bőven időben, és le is parkoltunk nemmessze a helyszíntől. A stadionba való beléptetés problémamentes volt, itt meg is jelentek az első standok, ahol 35€-ért be lehetett szerezni különböző pólókat, amikre igazából azt mondom, hogy hiába menők és igényesek, de azért ennyi pénz már talán tényleg sok, legalábbis magyar szemmel mindenképp.

A stadion biztonsági szabályait inkább nem próbáljuk megérteni, csak tiszteletben tartani. Odabenn csodás hangulat és gyönyörű színpad tárult a szemünk elé, valamint újabb viszonylag drága ajándékok, de mivel az ember nem jár minden nap ilyen helyen, így valami emléket azért szerintem célszerű hazavinni, hogy legyen mit nézegetni 10 év múlva, és legyen mivel menőzni a haveroknak.

A koncert maga hihetetlenül igényes volt, a tűzijátékok, a színpad, a megvilágítás, és az üvöltő zene kifejezetten jó hangulatot eredményezett, az óriás stadion látogatói egy emberként énekelték kedvenc számaikat, és azért a személyzeten is látszott, hogy fel vannak készülve egy ilyen kaliberű rendezvény lebonyolítására.

A kivonulás után sem volt semmi probléma, a kiözönlő autósokat a személyzet terelte, így a környék elhagyása is viszonylag zökkenőmentesen megtörtént, a látogatók számától függetlenül, így végül összességében csodásan zárult a szerda esti szórakozásunk a stadionban. Bár még mindig nem vagyok egy koncertre járós bulizós típus, ettől függetlenül azért remélem, hogy máskor is lesz hasonló élményekben részem.

Ne maradj le semmiről!

Ajánlott bejegyzések

2 megjegyzés :

  1. Bár valójában én nem erősítem a One Direction kedvelők táborát, ettől függetlenül bármiről legyen szó, szívesen olvasok élménybeszámolókat. Márpedig ez biztos nagy élmény lehetett. Bécs pedig alaphangon vonzó város. Szóval ha a zenekar annyira nem is, Bécs viszont annál inkább érdekel. Úgyhogy tetszett a bejegyzés.

    ui.: Ugyan nem a város miatt utaztatok, azért városlátogatási élményekre is nyitott vagyok. :)

    VálaszTörlés
  2. Az élménybeszámolókhoz élmények is szükségesek. És mivel mostanában sokszor itthon töltöm az időmet a különböző teendőimmel, így jelenleg nem nagyon van miről beszámolni, de a jövőben mindenképp szeretnék még ilyesmi dolgokkal is foglalkozni, örülök hogy tetszett :)

    VálaszTörlés

A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.

A bejegyzés eredeti verzióját megtalálod az Edemmester Gamer Blogon az alábbi linken:



A bejegyzés nyomtatott formában való birtoklása nem jogosít fel annak sajátodként való feltüntetésére, vagy avval való visszaélésre.