A füzetvásárlás mindig egy nehéz döntés, nekem legalábbis biztosan. Szeretnék valami szépet, valami tartósat, valami olyat, aminek kemény a borítója, és ami a legfontosabb… lehetőleg nézzen ki úgy, ahogy én szeretném. Időnként találok is pár olyan darabot, ami elnyeri a tetszésemet, csak aztán ott van a másik probléma, hogy drága. Nem is lenne ezzel semmi gond, csak hát az ember a füzetét nem örökre használja. Ha betelik, akkor megint lehet újat venni, megint keresgélni, megint kifizetni egy kupac pénzt, és egy idő után már talán rá is un kicsit az ember erre a projektre. A helyzet azonban szerencsére nem lehetetlen! Egy lehetséges megoldás a problémára már nagyon rég óta ott lapul sok üzletben, mégis kevesen használják. A mai posztban a my.book flex termékcsaláddal foglalkozunk, ami egyébként nem az egyetlen a maga nemében, más cégeknek is vannnak hasonló megoldásai, nekem azonban ez nyerte el eddig a legjobban a tetszésemet. Szóval akkor… füzetre fel!
A Herlitz által gyártott my.book flex gyakorlatilag egy “moduláris” füzetként képzelhető el. Egy olyan füzet, aminek a borítója, a pántjai, és a belsejében lévő lapok önálló életet élnek. Nincsenek szorosan egymáshoz nőve, lehet őket cserélgetni. Nézzük hát, hogy mik a lehetőségeink. My.book flex termékek alapvetően 3 méretben léteznek, A6, A5 és A4 lapméretekkel, közülük a fenti képen a legkisebb látható. A füzetek talán legizgalmasabb része a borító, itt a legnagyobb a választék. Akadnak itt egyszínű és mintás műanyag borítók számtalan féle mintával, de vannak lenmintájú és tapintású borítókat, vagy akár bőrszerűeket is, elég nagy rá az esély, hogy találni fogunk valamit, ami megfelel az elvárásainknak. Ezeknek az ára persze eltérő, van amelyik egész olcsó, vannak amik meglehetősen drágák, de ne feledjük, hogy jó esélyel csak egyszer kell majd megvennünk.
A füzet második izgalmas része a gumik. A 2 gumi, amiknek az egyike a belív rögzítését, a másik pedig a füzet bezárását teszi lehetővé (lásd a képen). Alapvetően itt csak a szín lehet a kérdés, a fenti fotón épp kék gumik vannak a füzetemen, azonban kapható belőlük fekete, fehér, barna, piros, narancssárga, és rengeteg egyéb színű is, kinek melyik jön be. Majd végül persze a füzetek picit talán kevésbé izgalmas része, a belív. Itt sajnos azért már vannak korlátozások. A termékcsaládban ugyanis csak vonalas, négyzetrácsos, illetve sima belíveket találunk, egyéb speciálisabb fajtákat nem. Ez persze az esetek nagyjában nem probléma, de előfordulhat, hogy mégis, mert 1. osztályos vonalazású, vagy kottázáshoz 5 vonalas rendszerű belív például sajnos nincs forgalomban – bár egy kis munkával persze elkészíthetjük ezeket magunknak, a későbbiekben talán erről is írok majd egy cikket.
Tudjuk tehát, hogy mik a lehetőségeink. No de hogyan működik? A dolog egyszerű. Amikor megveszünk egy my.book flex füzetet, célszerű a borító és a méret alapján dönteni. Ha találtunk egy borító alapján tetsző füzetet abban a méretben, amilyenben szükségünk van, dobjuk bele bátran a kosárba! Hogy miért ne aggódjunk az esetleges magas árak miatt, azt később egy táblázatban összefoglaljuk. Ha ez megvan, lessük meg, hogy tetszik-e a gumi amit a füzeten találunk, vagy inkább másikat választanánk. Ha nem tetszik, akkor keressünk egy nekünk szimpatikus színű gumicsomagot (a megfelelő méretben!!!), és dobjuk azt is a kosarunkba. Ha pedig már előre tudjuk, hogy hamar be fog telni a kis barátunk, vagy épp a gyárilag kapott belív mintája nem felel meg az igényeinknek, akkor vegyünk pár csomag belívet is bátran. Ha kifizettük, irány haza, kezdődhet az alkotás!
No de a lényeg még csak most jön! Összeraktuk magunknak az álmaink füzetét, kiválasztottuk a gumikat és a borítót, a méret és a belív megfelel. Mi jöhet most? Most jön az, hogy teleírjuk. Legalábbis a füzetek életciklusának általában ez szokott lenni a következő állomása. Azonban míg egy normál füzetet ha betelik, berakunk a szekrénybe, és veszünk helyette egy méregdrága másikat, addig a moduláris füzeteknél a helyzet kicsit más. Ugyanis egy mozdulattal kivehetjük a belívet, felcímkézhetjük, eltehetjük a szekrényünkbe, majd belecsúsztathatunk a borítóba egy újat, és már készen is az új füzetünk anélkül, hogy megint válogatnunk kellene, és megint ott kellene hagynunk egy rakás pénzt egy papírírószerben. A füzetváltás tehát stresszmentessé és költséghatékonnyá válik, mivel a drága részt, az igényes borítót csak egyszer vettük meg. Sőt, igazából egyszerre 2 belívet is elbírnak ezek a füzetek, úgyhogy ha egyszerre szeretnénk több lapot, vagy különböző mintájúakat használni, akkor ez sem akadály, simán betehetjük őket együtt egy borítóba.
Eljött hát a konklúzió ideje. Mikor és kinek éri meg a my.book flex? Ehhez ideje egy kicsit a matekos oldalát néznünk a dolognak, jöjjön hát egy kis számolgatás. Az alábbi táblázat bal oldali, kék oszlopaiban a moduláris füzet egy A5-ös és egy A6-os példányának (lenmintájú borítóval – ennél vannak olcsóbbak és drágábbak is), jobb oldali piros oszlopaiban pedig 3 különböző árkategóriás normál füzet árainak alakulását láthatjuk. A táblázat azt szemlélteti, hogy hányadik füzet vásárlásakor jövünk már ki jobban a cserélhető belíves alternatívával, és meddig nem.
A konklúzió tehát igazából elég vegyes. Ha eddig olcsó, 80 forintos, vagy akár 100-200 forintos füzeteket használtunk, akkor azt mondhatjuk, hogy anyagilag a moduláris füzet nem éri meg, legalábbis a hivatalos belívvel semmiképp. Már maga az eredeti belív is drágább ennél. Ha viszont általában 300-400 forintos, vagy akár mégdrágább füzeteket használunk szívesebben, akár több ezer forintos keményfedeles darabokat is, akkor a rögtön más a helyzet, itt már egyértelműen megérheti anyagilag a dolog. (persze azért az áron kívül sok más izgalmas tulajdonságot is célszerű számba venni, mint a testreszabhatóság, vagy a több féle belív lehetősége)
Összegezve tehát… Előnyök:
- Testreszabható: úgy kombinálhatjuk a gumikat, borítókat és belíveket, ahogy nekünk tetszik. Akár a két gumi is lehet két különböző színű.
- Több belív is belefér: a füzetünkbe egyszerre tehetünk több féle mintájú lapokat, vagy akár egyszerűen csak több egyformát
- Egyedi belívet is gyárthatunk: ha szeretünk egy kicsit barkácsolni, elkészíthetjük a saját belívünket is, amilyen mintával csak szeretnénk. Ha a méret stimmel, passzolni fog bele.
- Bizonyos esetekben olcsóbb: ha drágább füzeteket használunk, és egyszerre keveset, akkor akár olcsóbbra is kijöhetünk velük. Ennek persze érdemes utánaszámolni. (ha azonban sok füzetet használunk párhuzamosan is, akkor már jó esélyel nem gazdaságos a dolog, mert így ugyanúgy meg kell vennünk a sok borítót)
Hátrányok:
- Speciális mintájú belívek hiánya: nem kaphatóak készen speciális belívek, például 5 vonalas, szótár, vagy franciakockás
- Magas kezdeti költségek: még ha hosszabb távon meg is érheti a füzet, amikor eleinte összevásároljuk a kívánt alkatrészeket, jó esélyel ott fogunk hagyni némi pénzt a boltban.
- Nem feltétlen térül meg: a belívek viszonylag magas árai miatt nem feltétlenül térül meg a füzet. Más persze a helyzet ha saját gyártású belívet használunk, de az viszont munkát igényel.
Összességében tehát hogy megfelel-e a my.book flex, vagy egy más gyártó által készített moduláris jegyzetfüzet az igényeinknek, az leginkább attól függ, hogy mik is pontosan azok az igények. Alapvetően azt mondanám, hogy iskolai használatra általában nem éri meg, elsősorban azért, mert itt sok füzetet használunk párhuzamosan. Lehet, hogy akár 6-10 borítót is kéne vennünk. (főleg hogy az iskolás évek alatt az ízlésünk is sokat változik – nem biztos hogy 12.-ben is ugyanaz a kisautós és micimackós borító fog tetszeni mint elsőben) Viszont jegyzetfüzetnek, munkahelyre, konferenciákra, és hasonló célokra teljesen ideális lehet. Ha betelt, csak kicseréljük a belsejét, a borító és a gumik pedig még akár éveken át jó szolgálatot tehetnek.
Te használsz “moduláris” füzeteket? Akár a my.book flex termékcsaládból, akár bármi más gyártótól? Vagy gondolkodtál már el rajta? Mit gondolsz a koncepcióról? Meséld el bátran a kommenteknél!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
A hozzászólásokra vonatkozó szabályzat itt olvasható.